Mofetta-Co2 szárazfürdős kezelés

Az érbetegségek egyik leghatékonyabb kezelési formája
a széndioxid gázfürdő

A MOFETTA geológiai szakkifejezés, amely  egy a földből feltörő gázelegy (különböző gázok keveréke) neve. Ez a gázelegy legnagyobb mennyiségben a széndioxidot tartalmazza. Terápiás szempontból a széndioxidnak van jelentősége, ugyanis a CO2 képes kitágítani a hajszálereket.

Az emberek több száz éve fürdőszerűen (szárazfürdő) használják a szén-dioxidot. Már az ókori rómaiak is  észlelték a gázok pozitív egészségügyi hatásait, a későbbiekben pedig mindenfelé, ahol a természet adottságai erre megfelelőek elterjedt a használatuk. Magyarországon Mátraderecskén érhető el természetes széndioxid fürdő – mofetta, illetve Erdélyben található több helyen is. A mátraderecskei mofetta széndioxid gáz mellett radont is tartalmaz.

Magyar feltalálók kifejlesztettek egy kabint, melybe tisztított széndioxidot lehet bevezetni, és így ki lehet használni ennek a terápiás hatását földrajzi helytől függetlenül.

Mi a mobil széndioxid fürdő?
Egy olyan kabint kell elképzelni, amelyben víz helyett színtelen, szagtalan, levegőnél nehezebb széndioxid gáz van. A bőrön keresztül bejutó gáz hatására a fokozott vérkeringés bársonyos melegséget idéz elő. A gáz úgy, mint a levegő a ruházaton is áthatol, ezért könnyű, kényelmes, pamut vagy más természetes anyagú öltözetés nyitott papucs szükséges.

Mofetta-Co2 kabin


A kezeléseknél a széndioxid a bőrön átdiffundál a szövetekbe, specifikus értágító hatást gyakorol a perifériás keringésre, a mikrocirkulációra, szekunder úton pedig a szívműködésre fejt ki kedvező hemodinamikai hatást. A felszívódó gáz hatására a bőrerek lokálisan kitágulnak, a kapilláris keringés fokozódik, az áramlási sebesség nő. A keringésbe jutó széndioxidnak általános hatásai is vannak. A vénás- és nyirok visszaáramlás fokozódik, a vérraktárak kiürülnek, különböző mérési eredmények alapján 250-1300 ml-rel több vér jut a keringésbe. A szív verő- és percvolumene körülbelül 30 százalékkal nő, a koronáriák kitágulnak, a pulzusszám gyérül, a vérnyomás 20-25 Hgmm-rel mérséklődik. Végeredményben a széndioxid hatására a keringés teljesítménye nő, a vérelosztás a perifériás cirkuláció szempontjából is kedvezőbbé válik.

A széndioxid szárazfürdő kúra után csökken az alsó-végtagi érbetegek kórházi kezeléseinek száma, csökken a fájdalom, nő a fájdalommentes járástávolság.

Milyen esetekben javasolt a Mofetta  kabin használata?
•    szív és perifériás érbetegségek ,ÉRSZŰKÜLET
•    Raynaud szindróma
•    magasvérnyomás
•    Nyirokkeringés zavara
•    fejfájás
•    cukorbetegség érszövõdményei
•    érműtétek utáni állapot kezelésére
•    lábszár görcs
•    arthrosisoknál és csontritkulás
•    potenciazavaroknál
•    sportolóknál
•    csontritkulásban
•    ízületi fájdalmak, derékfájdalmak mérséklésére

A széndioxid kezelés ellenjavallatai:
súlyos ritmuszavar,- nem stabil angina pectoris, – szívinfarktus, – agyi trombózis, – agyvérzés után 3 hónapig – trombózis-hajlam,- 200/100 Hgmm feletti vérnyomás,- légzési elégtelenség,- TBC-s megbetegedés,- nagyfokú vérszegénység,- gyulladásos betegségek,- daganatos betegségek,- alkoholos állapot,- menstruáció, terhesség  – 18 év alatti életkor
A széndioxid fürdő kezelés időtartama: 30 perc/alkalomA kezelést követően 10- 20 perc pihenő javasolt vérnyomástól függően.

A Széndioxid fürdő legkedvezőbb hatását kúraszerűen fejti ki.

Az ajánlott kúra 10-15 kezelésből áll.

Évente max. 3-4 kúra javasolt


Kérjük a kezelésen könnyű kényelmes pamut ruházatban jelenjen meg és hozzon magával nyitott papucsot.

A széndioxid gyógygázfürdő kezelés orvosi javaslatra vehető igénybe!

A kezelés helye:

Med&Bio Gyógyászati Segédeszköz és Biobolt

Szombathely, Árkádia-Dolgozók útja 1/A

Bejelentkezés és információ :

magánrendelésem telefonszámán 06 30 9513076

vagy Med&Bio Gyógyászati Segédeszköz és Biobolt:

+36 30698 5810

+36 20 2509288